Szolgáltatásaink

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a magántulajdonban lévő erdőhöz kapcsolódóan minden tevékenységet a végzettségeinknek és jogosítványainknak birtokában végezhetünk.

Részletezve: elsősorban a magántulajdonban lévő erdőterületeken, de önkormányzati-, és magán erdőgazdálkodók által használt állami tulajdonban lévő földterületeken is végzünk erdészeti szakirányítást és -szaktanácsadást, amely magában foglalja a magán erdőgazdálkodással kapcsolatos teljes körű adminisztrációt, és (szakmai érdek) képviseletet is. Emellett megbízás alapján készítünk erdőtelepítési kiviteli tervet, fás szárú energetikai ültetvény kiviteli tervet, szakmai pályázatokat, stb…, de szerződés alapján – akár művezetési szintig – az éves tevékenységek tervezését, -végrehajtását, szerződések megfogalmazását, illetve az Erdőterv határozatban (Üzemtervben) foglalt előírások módosítását hatósági engedélyeztetésre is előkészítjük. Megfelelő körülmények esetén GPS-es mérésünket cm-es pontossággal tudjuk végrehajtani.

Több éve, évtizede, illetve új ismeretségeknek köszönhetően kapcsolatban állunk több erdészeti kivitelező magánvállalkozással, így erdőművelésben, illetve fakitermelésben tevékenykedő szakemberekkel is. A kontár munkát végzőkkel azonnal megszüntetjük a kapcsolatot, így megbízhatóan végezzük, illetve végeztetjük el a ránk bízott munkát.

Elsősorban végfelhasználó vevőink akár „kályhakész” tűzifa igényét 2018. augusztustól tudjuk teljesíteni, 2019. januártól igény szerint billenőplatós kisteherautóval történő házhozszállítással.

 

2024-ben sikeres vizsgát tett kollégánk (Mészáros Gergely) A1/A3 és A2 drónkezeléssel kapcsolatban. Sikeres tanfolyamot végzett többek között küldetés tervezésből, geodéziai felmérésekből, 3D és épületfelmérésből, valamint mezőgazdasági felmérésből. Önálló, autodidakta módon folyamatosan tanulja és vizsgálja az erdészeti felmérések lehetőségét.

 

A mezőgazdasági és erdészeti légi felméréseket egy DJI Mavic 3M típusú RGB és multispektrális kamerával rendelkező drónnal hajtjuk végre.


Powered by http://wordpress.org/ and http://www.hqpremiumthemes.com/